How To Grow My Hair

8. Pakolás

A mai nap már a kollégiumban csináltam meg a ricinusos pakolást, kb 16:00-kor tettel fel és hamarosan le is mosom.

Két nappal ez előtt, kipróbáltam a koffeines sampont illetve balzsamot. Szerencsére, nem gubancolódott össze a hajam, vizesen is és szárazon is kitudtam könnyedén fésülni. Puha lett tőle a hajam, nagyon örültem, hogy nem kellett csalódnom benne az első alkalomnál. Kíváncsi leszek a későbbiekben, mennyire hozza meg a hatását, és hogy ugyan ilyen pozitív véleménnyel leszek-e róla! 🙂

7. Pakolás és új szerzemények

image

A nyár vége felé haladva egyre kevesebb időm jut a pakolásokat elkészíteni, de igyekszem havonta minimum 2x bepácolni a hajam. A mai nap viszont, erre fog elmenni.

Ma viszont beszereztem pár új terméket. A krémmánia oldalán kerestem koffeines sampont meg balzsamot, amikor rátaláltam egy Balea coffein elixílre és elolvasva a sok pozitív véleményt, úgy gondoltam veszek a DM-be. Hát igaz, nem találtam itt vidéken, de helyette vettem ugyan ebből a márkaból sampont illetve balzsamot, gondoltam az is hatásos lehet. Haza érve rá is kerestem a neten mit írnak, és szerencsémre ugyanolyan jó véleménnyel voltak mint az elixílre. Ezt majd a kollégiumban fogom használni, kiváncsi leszek, mennyire lesz hatásos. Pozitívum, hogy szilikonmentes, s már régóta szerettem volna át térni az ilyen samponokra, hogy rendbe tegye a hajam.

A következő termék amiről sok jót olvastam, a Balea med ultra sensitive sampon, ami szintén szilikonmentes, ezt szerintem itthon fogom használni, főleg ha pakolást rakok a hajamra, hogy jobban beszívja a vitaminokat.

Tapasztalatokat a későbbiekben fogok írni.

A harmadik szerzeményem az új Nivea hidratáló tusfürdő, igaz semmi köze nincs a hajhoz, de nagyon megörültem mikor láttam, hogy akciós, már ki akartam próbálni, mert nem csak a hajam száraz hanem a bőröm is sajnálatos módon. Megfigyeltem, ha agyon illatosított, szilikonos tusfürdőt használok, akkor jobban kiszárad a bőröm is. Ezt is szintén a kollégiumban fogom használni. Remélem beválnak, és jó tapasztalatokkal fogok legközelebb írni ezekről a termékekről.

 

 

6. Pakolás

A mai nap folyamán, találtam egy régi baleás tubust, aminek a teteje pumpás. Így hát kitaláltam, hogy abba kotyvasztom össze a ricinusolajos pakolást, kicsit nagyobb mennyiségben , hogy a következő alkalommal megspóroljam magamnak ezt a procedúrát. Meg is tettem, a hajamra így könnyebben fel tudtam vinni az olajat, gyorsabban is végeztem. Most viszont nem raktam a fejemre zacskót és sapkát, hanem a jó időre felbuzdulva, úgy döntöttem kifekszek a hintára, s majd a nap melegen tartja nekem a fejecskémet. 🙂 Mivel 13:30 körül tettem fel a maszlagot, ezért 18:30 körül fogom lemosni, ha nem jön közbe valami.

5. Pakolás és új szerzemények

Valami csoda, hogy ennyi ideig tudja bírni a hajam ilyen olajos pakolasok után, heti 2x mosok mostanában hajat!! Igaz két nappal ez előtt egy sima sampon balzsamos hajmosást be kellett iktatnom, de ma megcsináltam a ricinusos pakolást, jó sok kókuszolajjal és balzsamnal. Ilyen melegben pedig nem is kell rászárítani, elég ha kimegyek az udvarra. 🙂

Viszont a mai napon végre sikerült beszereznem a DM-ben 100% vaddisznósörtés hajkefét, ami most nagy boldogsággal tölt el!! Vettem akciósan egy balea vitamin sampont is 300 Ft-ért 500 ml!! Szerintem nagyon megérte és ma tesztelem is! Majd írok a tapasztalatokról.

image

 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!